Egy férfi vallomása! Kell nekem egy ilyen tyúk?

Károly vagyok. Harminckét éves. Elvált. A mai divatos dumával élve persze azt kellene mondanom, hogy szingli, de valahogy nem áll rá a szám. Bár az is kétségtelen, hogy nem a dolog klasszikus értelmében vagyok szingli. Tulajdonképpen az egyetlen furcsaságom, éppen az, hogy szingli vagyok - hozzá kell mindjárt tennem, nem saját akaratomból. A nőkkel van a gond.

Először is tele van a hócipőm azzal, hogy mindenki, mindig, mindenhol csak és kizárólag az ő lelkükkel foglalkozik. Mintha egy férfi nem lenne más, mint egy érzéketlen tuskó, akinek nincsenek érzései. Hát kérem: vannak! Csak nem ugyanolyanok, mint a nőknek. Mégis mindenütt visszaköszön, hogy a csúf, gonosz férfi elnyomja a szép és jólelkű nőt.

Hogy mire is gondolok? Güriztem folyamatosan megállás nélkül, hogy megteremtsek a nejemnek mindent, amit szeretne. Aztán rádöbbentem: Mi a fenéért is akarok én kérót, kocsit, utazást? Ha nagyon magamba nézek, akkor be kell vallanom, én baromira jól érezném magam valahol egy szigeten: pálmafák, tenger, friss hal, és semmittevés. Ez az, amire én valójában vágyom. Legfeljebb heti négy-öt jó könyv. Ott jó az idő, nem kell kéró. Nincs út, minek a kocsi? Házimozi? Ugyan! Utazás? Egy trópusi szigetről? Mégis hová? 

Akkor azonban... valójában nem is nekem kell kéró, kocsi, házimozi, utazás? Hanem?... Hanem a nőnek. Egy másodperc alatt megvilágosodtam és ráébredtem: az ember azért hajt a lére, mert igazából szerelmet remél érte. Vagy szexet. Vagy szerelmet és szexet. Légy gazdag és a tyúk beül a kocsidba! Megvan a végső válasz! De tényleg kell egy ilyen tyúk?