A telefon miatt szakítottunk!

Egy társkeresőn ismerkedtem azzal a személlyel, akiről azt hittem, hogy az az igazi megtestesült szerelem! Bókolt, mindig írt nekem, a nap minden szakaszában! Reggel, délben, este, tízóraikor, uzsonnaidőben, éjjel, mindig. Gondoltam  azért ír ennyiszer, mert valószínűleg nagyon megteszhettem neki. Hát megbeszéltem vele egy randit. Találkoztunk is. Beültünk egy kávézóba. Nagyon szimpatikus volt. Helyes, kedves, aranyos, jó megjelenésű és elég értelmesnek is tűnt. Össze is jöttünk nem sokra rá. Akárhányszor randiztunk, találkoztunk állandóan pittyegett a telefonja. Néha nem nézte meg, mert elég illetlen szerintem, de általában mindig előkapta a mobilját és egy pár percet nyomkodta. Először nem zavart, sőt néha még örültem is neki, mert addig gyorsan megigazítottam a frizurám vagy az öltözékem. 

Teltek a hetek, hónapok. Egyre többször aludtunk egymásnál. Azt vettem észre egy idő után, hogy reggel nem az az első mozdulata, hogy megcsókoljon, hanem egyből a telefonért nyúl, este pedig nem ad jó éjt puszit, hanem nyomkodja a mobilt, amíg el nem alszok. Egy idő után elkezdtem gyanakodni, vajon mit nyomkod annyira, kivel beszélget és miért, így bele-bele kukkantgattam. Nos még ha egy másik csajjal írogatott volna, még talán megértem, mivel mégiscsak férfi, igaz akkor disznó lenne, de amit találtam attól elakadt a szavam... Játék! Dínós játék, verekedős játék, autós játék, focis játék, lövöldözős játék, meg amit el lehet képzelni. Tényleg egy vacak játék fontosabb a szerelemnél, a barátságnál, a kapcsolatoknál? Hogy vakíthat el egy embert ennyire a virtuális valóság? Ez már tényleg függőség? Hosszas bíbelődés után feltettem a nagy kérdést! Én vagy  a játékai! Függősége olyan nagy mértékű volt, hogy a feltételezésemet, miszerint szerintem neki fontosabb a telefon, mint én paranoiának és bolondságnak nyilvánította, és ezért kidobott! De mind ketten tudjuk miért! Mert Őt választotta!